A diákok gondolatai a Csalamádé táborról




Cs, mint csaracsói család

A, mint alkotás
L, mint lelkesedés
A, mint akaraterő
M, mint másvilág,
Á, mint "álmosakvagyuuunk!"
D, mint dinnye
É, mint élmény.

Ez volt az első Csalamádé táborom, de nem az utolsó, mert mamám savanyúságait is beelőzte ez a savanyúságnak titulált, de édes ízű tábor.
Most úgy érzem, hogy a tábor alatt szerzett emlékekből és élményekből, amelyeket elraktároztam, egy egész évig tudok majd töltekezni, mert a Csalamádé nem csak egy tábor, hanem egy külön élményvilág, ahol olyan dolgokra figyelhettem, amikre a hétköznapok során nem jut elég idő és nincs lehetőség. Köszönöm nektek ezt a borkánnyi, egy évre elegendő, de szavatosságát soha el nem veszítő Csalamádét!

Nekem ez a tábor már négy éve nagyon sokat ad. Új embereket, új előadásokat, új élethelyzeteket, és új érzéseket. Hozzátartozik a nyaramhoz, hogy három hetet mindent hátrahagyva csak én legyek, a színház, a barátok, és ennyi! Köszönök mindent.

A Csalamádé tábor volt a nyaram csúcspontja. Eljöttem ide, és megszerettem minden egyes pillanatát. Felejthetetlen élmény marad számomra minden, ami itt, a táborban történt. Ebben a néhány hétben rengeteg jó pillanatot éltem át és barátokat is szereztem. A Csalamádé lett a második családom és a színház a második otthonom. Már alig várom a következő Csalamádé tábort, hogy bearanyozza a jövő nyaramat is. Köszönöm, hogy itt lehettem!

A Csalamádé a legfinomabb edzőtábor. A különleges ízét az adja, hogy nem csak kívül, hanem belül is megedz azáltal, hogy... Csalamádé. Minden IS van benne. Buli, tréning, sírás, nevetés, pihi, KAJA... fel se lehet sorolni. És ez adja meg azt az igazi "csalafeelinget", amiért ennyire szeretjük ezt a tábort.

Hjajj...eddig nem volt nyaras ranglistám. De most már van. És ez a nyár van a dobogó felső fokán. Természetesen a Csalamádé tábor miatt. Mert eljöttem, kipróbáltam, megszerettem és éltem... jóóó! Ez furán bölcs hangzású, de nem tudom emberibben kifejezni magam. Nem is próbálom. Mert csak az érti, hogy minek voltam részese, aki már kipróbálta. Szóval köszönöm, hogy itt lehettem.

Nekem nem csak egy tábort jelent a Csalamádé, hanem egy családot, ahol önmagunk lehetünk, és ahol azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Nagyon sok új dolgot felfedeztünk, megismertünk, megtanultunk, eljátszottunk és átéltünk EGYÜTT! Minden pillanata „csudijó” volt. Köszönöm ezt a felejthetetlen savanyúságot!

"Ez a nóta, nóta, nóta körbejár..." - Ahogy minden nóta körbejár, ugyanúgy átjárt minden érzés engem. Azért szeretem nagyon ezt a tábort, mert itt nincs monotonitás; minden ember egyedi a saját módján és nincs olyan, ami megunható.
CsalacsalamámácsalacsaladédécsalamácsaladéCSALAMÁDÉ! Erről a szóról, vagyis erről a táborról pár héttel ezelőtt még csak csillogó szemek és régi sztorik jutottak eszembe, melyeket a visszajáró táborozók meséltek lelkesen. Ezt a tábort vétek kihagyni, idéntől kezdve kötelező nyári programként tekintek rá. Sok embert megismertem és sok barátságot kötöttem ez alatt az idő alatt, de a fizikai tűrőképességem és a koncentrációm is lényegesen fejlődött. Valamint az a bizonyos plusz másfél hét -a Csaracsóban töltött egy után - nem csak arra volt jó, hogy betanuljuk az "Eddmegleves"-t, de kifejezetten jól is esett, hogy nem kell rögtön haza menni és elfelejteni az egészet, hanem még tölthettünk együtt pár napot, kihasználva a nap minden egyes percét. Szóval én nagyon örülök, hogy létrejött, mert ennél jobb elfoglaltságot ki sem találhattam volna magamnak. Egyszerűen úgy tökéletes az egész, ahogy van és hálás vagyok, hogy a részese lehettem.

Számomra ez a tábor sokat jelent. Megtanultam, hogy milyen egy igazi, összetartó banda. Sok nehézségen mentünk keresztül, de a végeredmény valami hihetetlen. Voltak pillanatok amikor sírtunk vagy nevettünk, de akkor is jól telt. Ezek az emlékek, amik a tábor alatt felgyűltek, egy életre megmaradnak számomra. Köszönöm, hogy itt lehettem.

Eszméletlen egy tábor volt. Nem tudom elmondani azt, hogy mennyire szeretem ezt a tábort. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a tábornak és ennek a csapatnak. Ők a második családom és öröké velük maradnék, ha lehetne. A tábor sokat segített a koncentrálásban és a figyelemben.

Hálás vagyok, amiért új barátokat szerezhettem, akiktől sokat tanultam. Az előadás révén régóta felmerülő kérdéseimre kaphattam választ. Minden évben más ez a tábor, és mindig újat nyújt, emiatt kihagyhatatlan.

Annak ellenére, hogy nem tudtam a teljes táborban részt venni, nagyon jó volt így is. Nagyon jólesett, hogy befogadtak és tudtunk együtt dolgozni. Lelkes és jó társaság. Szeretem őket. Köszönöm, hogy részt vehetek újra és újra ebben a táborban.

Számomra akár a tavalyi, az idei Csalamádé tábor is leírhatatlanul csodás volt. Már a tavalyi vége óta vártam az ideit. Ez a tábor megtanít figyelni, összpontosítani, és remek kikapcsolódás a nyárra. Számomra a Csalamádé tábor tökéletes.

Szerintem az, hogy ez már a harmadik Csalamádém sokat elmond. Szeretem ahogy fejlődök, fejlődünk. Még sok, sok Csalamádét!

Nekem ez a tábor mindig a nyaram fénypontja. Én azért jövök vissza már 4. éve, mert mindig szeretnék egy kicsivel többet megtudni úgy magamról, mint másokról, amire remek lehetőséget ad a csalamádé. Lassan kezdem kinőni a tábort, de ha lehet, akkor még hosszú távon a részese akarok maradni, mert jelentkeznék majd a staffba.

Játék, zene, kitartás, szamuráj, ananász, nevetés, tánc, zaj, csend, lovacska, nénik, bácsik, gyerekek, Sára, izomláz, bundáskenyér, tábortűz, család, barátok, kakaó, lekvár, kendő, könnyek, horzsolások, mosolyok... Csalamádé. Másodszorra vagyok a táborban, és ugyanaz az érzés van bennem, mint tavaly: Ne legyen vége. Csak most még erősebben. Nagyon sok mindent tanulhattam az életről. Arról, hogy a kakaót is oda lehet égetni, és egy csomó "miért?"-re választ kaptam.

Nekem ez a tábor az egyik fénypontja volt a nyaramnak! Úgy érzem, hogy itt teljesen kitudtam kapcsolódni, megismerhettem új barátokat, akik előtt mindig önmagamat tudtam adni. Persze akadtak néha kisebb konfliktusok, de szerencsére mindent megtudtunk közösen beszélni. Nagyon jól éreztem itt magamat, rengeteg élménnyel térek haza és remélem, hogy jövőre is itt lehetek! Köszönök mindent!

Nekem ez a tábor maga a felfrissülés. Ez volt eddig a leghosszabb de a levagányabb, örömtelibb,
legviccesebb és kalandosabb táborom. Pedig nem kevés táborban voltam. Kijelenthetem,
hogy nagyon jó élmény, felejthetetlen.

Szerettem az idei Csalamádét a jófej emberek, a finom puding, a közös viccek, a dinnye, a bútorzat, a vonatozás, az ölelések, a nóták és még sok minden miatt. Szerencsés vagyok, hogy itt lehettem és átélhettem ezt az egészet, ismét.

A tábor elején volt egy félelem bennem a beilleszkedés miatt, de ez a szorongás el is tűnt az első hét után. Nagyon megszerettem az ott lévő embereket, nagyon remélem, hogy még sokszor találkozok velük, de azt még jobban kívánom, hogy jövőre is ilyen körülmények között találkozzunk, a Csalamádé színjátszó tábor keretein belül újra egyesüljünk, és újra egy remek bandát alkossunk egy felejthetetlen előadással.

Szerintem a Csalamádé tábor egy nagyon jó élmény. Megéri eljönni minden egyes táborba. Nem bánom, hogy idén is eljött és remélem jövőre is itt lehetek.

Sok munka áll mögöttünk. Volt, hogy nem tudtam napi 6-8 órát sem aludni (ami nálam nagyon kevés) de minden percét élveztem. Akik nem tudják mi történt itt két és fél hét alatt, nem értik miért szeretem ennyire, hiába beszélek nekik folyamatosan a táborról. Nem is fogják, amíg nem tapasztalják meg ezt az érzést, hogy összeérünk, mint egy nagy család.

A Csalamádé tábor megtanított, hogy szembe kell nézni a kihívásokkal, hogy kitartónak kell lenni, és sosem szabad feladni. Segített megtalálnom önmagam, és visszaadta az életem. De legfőképp megtanította, hogy önmagamat adjam, hisz abban vagyok a legjobb.

Nagyon király volt ez a pár hét. Sok csodálatos embert ismertem meg, akikkel úgy érzem jóba lettem. Igaz, ami igaz nagyon kifáradtam de ez ilyen jóleső fáradtság és jövőre is szeretnék jönni Csalamádéba!


Egy fordított nap története


Augusztus 1, szerda.
Lassan virrad. Az utolsó éhenkórász táborozók is elbúcsúztak a tábortűztől, elhallgatott a körbejáró nóta, csend ült az udvarra, s a házra. Nagy és gyanús csend. De nem sokáig. A felkelő nap sugarai rejtélyt csempésztek a harmatcseppekbe. Ez a nap másképp kelt fel. Megmagyarázhatatlan izgalom keringett a levegőben. A táborozók huncut mosollyal sertepertéltek, intézkedtek, és léptek eddig tiltott területekre. Mi történik? A reggeli tornára a staff csapata gyülekezik, a résztvevők pedig hatalmas trollmosollyal dörzsölik össze kezeiket, és eddig még nem látott élvezettel ülnek fel az asztalra nézni, hogy szenvednek a szervezők. Bizony. Ma szerepcserét játszunk.





Reggeli van. A konyhából égett kakaó illata szivárog, de pssszt, ez titok! Mindenki nagyon élvezi az új helyzetét. Izgatottan folyik a programegyeztetés a konyhában, miközben az újdonsült gyerekek lármázva majszolnak, ahogy azt illik.




- Van-e kecsaaap?
Nincs, hát mi ez, luxustábor?!
- A barack lekvárt megkaphatooom?
- Adtok egy szelet kenyeret?
- Hahó, valaki a husis tálat közelebb adja?

A táborkendőn rendhagyó módon négyen is osztoztak: Sili, aki tőlünk, a diákcsapattól kapta meg az egész heti munkájáért, míg később Gábor közülünk Szilvának, Péternek és Zolinak adta oda.  





Csak a szokásos káosz, egy másik szereposztásban. Reggeli után újdonsült táborlakóink hatalmunk alá kerülve szórakoztattak a Beugró nevű játékkal, aztán közösen játszottunk új, és már rég ismert játékokat. Árultunk süketeket, ovisokat, kviddicslabdákat, puszilgattuk egymást a kör közepén, hazudtunk és igazat mondtunk egyszerre. Mindenben pedig a legjobb: a mi irányításunkkal. Miénk volt az egész tábor, Csaracsó, a bolygó, a galaxis, az univerzum. Egészen a "passz"-os beszélgetésig, ahol is megtudtuk, hogy ifjú kis tanoncaink jól érezték magukat az egy délelőttös táborunkban, büszkék mestereikre, azaz ránk, és persze mi is nagyon gratuláltunk nekik a reflexfejlesztő, koncentrációs, illetve improvizációs gyakorlatok során nyújtott kitűnő teljesítményükhöz. Azt kell, hogy mondjam, némi munkával igazán jó csapatot lehetne faragni ezekből a lelkes nebulókból... 








13:00 - ahogy átváltott az óra, bekövetkezett a rendszerváltás, megtisztultak, és magukhoz tértek az agyak. Visszaadtuk az irányítást. Innentől kezdve nagy munka következett: utolsó naphoz illően vártak ránk a szétszórt ruhák, sáros padlók, halmokban a mosatlan, a szemetes zsákok, és minden kis apró dolog, amit magunkkal, magunknak, magunkból hoztunk, és most, hogy menni készülünk, vinnünk kell tovább. A belakott, otthonossá tett és élményekkel megtöltött szobák, s a nagyterem hirtelen újra csak négy fallal körbevett, kongó helyiségekké váltak. S bár elérzékenyültünk pár percre, a jókedv nem lankadt, sőt! Ezután következett csak a buli. Ha értitek... 

19:05 - egy grafitikkel teli vonat robog be az állomásra, amire kis társaságunk sebesen ugrál fel,és hódít meg egy üres vagont. Kellően tágas, a befestett ablakoknak köszönhetően sötét, és kényelmes a hazafelé vezető útra. Nem kellett sok idő, a vonat ablakaiban máris sok kis fejecske élvezte a száguldás szelét, énekszót hagyott maga után a szerelvény. Körbejárt a nóta, mindenkinél többször is, hogy véletlenül se felejtsük el: „háromszor kilenc huszonhét”. Volt itt minden: sárgát virágzó tök, elérhetetlen férfi, megmutattuk, hogy mi így játszunk, legnagyobb hősök módjára, elhittük hogy a vagonunk száma 427. Nem maradhatott ki a Csonka vers, az Egyszerű dal, a Bájoló sem természetesen, de megfért még nálunk a Mizu is... Valahányszor embert láttunk, rázendítettünk: "Helló belló szép királylány, lelóg a földre a szivárvány, két szívószállal a pohárban, kit érdekel, mi van a világban", s mellé lelkesen integettünk. Kaptunk mosolyt, s választ gyerekektől, velünk egykorúaktól, sofőröktől, bácsiktól(egy még lájkjelet is adott), egy kalauztól, de roma családoktól is, akik házikóikból kibújva jártak csodájára az éneklő vonatnak. Belerobogtunk a naplementébe, ás önfeledten dalolva hozzáadtuk ezt a pillanatot is, eltettük az így elkészült Csalamádét. 






20:30 – Gyergyószentmiklós. A grafitis éneklő vonat befut, és megáll. Sorban szökkenek le róla az összenőtt, daloló fiatalok. Éreznek, és boldogok. Együtt. Lelkecskéjükben ott van egy törékeny, narancssárga borkán, ami közös élményeket, nevetéseket, öleléseket, tekinteteket, sikereket, bánatokat, szavakat, dallamokat és egyéb drágaköveket rejt. Ma mindenki hazatér, a saját szobájában alszik. De emberek, ez a Csalamádé! Nehogy azt higgyétek, korán sincs még vége! Ez olyan jó benne, hogy mire ránk törne a szomorú búcsúzkodás, feleszmélhetünk: de hisz holnap is látlak majd! Így mentünk haza a tegnap este: akkor holnap! Gyergyószentmiklós. Művelődési ház. Nagyszínpad. Mi. Ott. Folytatjuk!





szöveg: Balázs Helga | fotók, videók: Farkas Zoli


--------------------------------------------

Mikor a bárányok nem hallgatnak, avagy mit gondolnak rólunk a legyek?




Végre virrad. Jó ez a félhomály, ebben már el tudunk tájékozódni. Milyen békésen alszanak, állig betakarózva. De hoppá, annak a kopasznak védtelen a feje. És annak a lánynak kilóg a bokája. Uhhh, egy szabadon maradt fülecske. Ezek a humánok nem tanulnak a hibáikból. Kiburkolják magukat a takaróból, és még ők vannak felháborodva, ha rájuk szállunk. Pedig ezek már hat napja itt vannak...

Mikor sikeresen felköltöttük őket, hadonászva, morogva kiszálltak az ágyból, hamar összeszedték magukat, és elhagyták a házat. Az ablakból láttuk, hogy kint szaladnak, de a szúnyoghálótól nem tudtunk utánuk menni. Mondjuk egy csomó unokatestvérünk már várta őket odakint. Nem menekülnek. Azért... kicsit fáj, hogy így megvetnek minket. Tegnap is lemészárolták az ebédlősátorban a fél családunkat. Most tartanánk egy perc néma csendet, ahogy ők is szokták, de akkora kacagás van, szól a zene és játszanak, hogy nem lehet. Nem baj, majd jól rászállunk a kajájukra, úgyis szeretjük, akármit egyenek is. Azt mondták a testvéreink a konyhából, hogy ma rakott krumpli lesz az ebéd. Nyámi, jókat főz ez a copfos, szemüveges humánlány.


---

Mikor a sofőrjük visszajött a vásárlásból, és pakolta be a cuccokat a házba, nyitva hagyta a kaput. Így beosonkodtunk a fiaimmal a résen, egyenest az irodaablak alá. Ott olyan zamatos a sarjú. Nyugodtan ettünk, jól esett a kérődzés is a csendben. Az embergyerekek bent voltak a házban, így nem volt zaj. Csak a fiaim bégettek néha, most tanulnak beszélni.

Végre volt alkalmunk kicsit körbekószálni a területen, felmérni a károkat, zaklatás nélkül. Igen, károk és zaklatás. Merthogy ők zaklatnak minket. Mondjuk egyszer egyik gyerek odajött és kérdezte, hogy be akarunk-e menni, mi megint mondtuk, hogy be-e-e, de mégsem engedett be. Nem egy nyelvet beszélünk. Ha meglátnak a kapun belül, egyből szólnak annak a vezéregyednek, hogy jöjjön és hajtson ki minket a területről. Hát nem felháborító? Idejönnek Gyergyóból, letapossák a finom, friss füvet, és nekünk, őslakos csaracsóiaknak dirigálnak. Márpedig én ezt nem vagyok hajlandó eltűrni! Úgyhogy mondtam a fiaimnak, hogy amíg ezek itt vannak, mi mindennap szépen a kapuban fogunk állni, ott legelészünk minden feltűnés nélkül. Amikor meg jön valaki hozzájuk, vagy ők akarnak elmenni autóval valahová, akkor mi majd jól odaállunk a kapuba, és az őrületbe kergetjük őket a bégetésünkkel. Azt nem bírják, kikészülnek tőle, zavarja a fülüket, és ilyeneket mondanak, hogy „ilyen zajban nem tudok blogot írni”, bármit is jelentsen ez. Bezzeg, mikor az ő gyerekeik tanulnak beszélni, gügyögnek össze-vissza, mi ott kell vigyorogjunk nekik az állatsimogatóban egész nap, és tűrjük, hogy tapogassanak a nyálas kezeikkel. Micsoda egy hálátlan népség!


---

Esteledett, mikor a faluból kutyagoltam hazafelé. A simabőrűek épp vacsoráztak. Azt mondják magyar ember evés közben nem beszél, de ezek úgy lármáztak, úgy halandzsáztak, hogy én gond nélkül jöttem be a kapun megint, senki nem állt az utamba. Ideális esetben az asztalhoz kellett volna mennem, leülnöm a lábukhoz, hogy ledobálják nekem a szalonnabőröket, kolbászvégeket, kenyérhéjakat, és simogassák a fejem, miközben eszem. De ezek inkább a szomszéd disznóinak adják a maradékot. Azoknak a büdös, sárban dagonyázó naplopóknak. Na, de nem akarom kibeszélni őket, végül is egy malomban őrölünk. Csak engem nem vágnak le karácsonyra.

Míg a simabőrű gyerekek bent a házban saját magukat nézték a falon, és nagyokat kacagtak, én elbandukoltam körbeszimatolni a területen. És egyszer csak mit látok? Két nagy fekete zsák, amiből csak úgy árad kifelé a jobbnál jobb ételmaradékok illata. Tudtam, hogyha odamegyek és ráugrom, míg ezek ébren vannak, szempillantás alatt előkerül az a nagy hosszú bot, és kihajtanak vele. Pedig nem vagyok én tehén, értek a szép szóból is, de csorgott a nyálam ezektől a szagoktól. Nehezen ugyan, de kivártam, hogy elcsendesedjen a ház, és akkor bontottam ki a zsákokat. Csalódtam kicsit, mert kevés volt az igazán jó falat bennük, azokért is jól szét kellett pallni mindent. Tele volt csokis papírral, gumicukros zacskóval, amiket én nem szeretek. Hát nem vagyok én légy, hogy akármit megegyek. Evés után elhagytam a területet, átmentem a szomszéd csűrébe aludni.

Reggel, mikor elindultam be a faluba, hallottam, hogy a színjátszó táboros simabőrűek hangosan szidják az egész fajtámat, merthogy mekkora szemetet hagytam ott megint, és hogy azt nekik kell összeszedniük. Erre csak annyit tudnék mondani nekik, hogy amit főztetek, azt egyétek meg. Ha már nekem nem akartok adni belőle. És még hogy a kutya az ember legjobb barátja... 






















szöveg: Huszár Ági, KoPé | fotók, videók: Sili 

--------------------------------------------

Versbe szedett vasárnap


Svédasztalos vacsora    
így élünk mi
luxusba'
utána a karaoke
Gáborral egy mulatósdi
a szombatunk letudva
uzsgyi fel a szobádba
éjjel kettő, most már ágyba!

vasárnap így később kelünk                            
nyúlik a szánk, de nem hisztizünk
Linda csak tízkor fújta meg a sípot
de nem kíméltek most sem
a kínok 

reggelire tejbeszórós                         
itt mindenki bélpoklos
csuklójára a kendőt
ma Eszter kötötte föl 

a Hangás gyakorlatok által
agyunk indul is már egy gyújtással
a labdák úúúgy röpködnek 
ahogy a legyek köpködnek                                      
utáljuk is mind-mind őket 
de erről már egy pár szó esett 

ebéd előtt volt egy nagy show
csodacsórók divatbemutató
volt négy ügyes legényke
felöltöztek csinibe'
csapatban csinálták a ruhát 
wc papír, kötél, kukászsák                                                               

Palkó székely leányka   
szőttese egy mestermunka 
így is omlottak érte a lányok
hihetetlen ez a csávó 
Árpika egy (d)arab asszony
passzolt hozzá jól a csador
csak a szemét láthattuk
párját sehogy se találjuk 
Péter elég kétértelmű
felül csóró, alul csajszi 
miért csak egy lábán van szandi? 
annyi biztos: csaracsói
Csorba Kristóf ferde szemmel
fatopánnal, hajcsipesszel                                                                                                             
arca fehér, mint a fal                   
ez nem egy kínai dal 

Zsűri is volt, elég kemény
Dalmán végre nem volt kötény 
Peti nyakán művész-törcsi
Boró szemén meg egy szemcsi
Linda itt a fehér rapper
fején ott van a simléder 
a két bemondó elég random
ananászok az asztalon

Kristóf, a kínai nő
max ponttal lett ő az első                       
verseny után ettünk volna 
ha kitart még a butélia
de félúton kifogyott
futottak újért a srácok - 

Este Gáborral beszéltük át az előadást, amit szombat délután néztünk meg közösen. Ezután vacsoráztunk, majd aludni tért a banda. 
S ihajja csuhajja
a rímből ki vagyunk fogyva. 








szöveg: Huszár Ági, KoPé | fotók, videók: Sili 

--------------------------------------------

Szombati napunk képekben


 A mai nap egy kicsit szakítunk a hagyományokkal, és nem leírjuk mi történt szombaton, hanem megmutatjuk. Elvégre vasárnap lévén mindenkinek kijár egy kis pihenés.

Íme a Csalamádé tábor első képriportja.



Jó érzés látni a fiatalok örömtől csillogó szemeit minden reggel ... 



Vizet inni kötelező!

Mai kendősünk Farkas Zoltán Norbert.
A konyhai térfigyelő rendszerünk (reméljük nem ég oda az étel a bámészkodás miatt!)

Bizalomjáték - rám tudod bízni magad? Megmutatom neked a világot egy kicsit másképp .


Egy kis segítséggel ugyan, de célbaért a virág.

Ha eddig elfelejtettük volna említeni, akkor itt az idő: hivatásos nyulakat is képzünk itt a Csalamádéban


Messze áll az igazi sárdagonyától, de azért ez se semmi 

Nem, nem költözik a tábor sehová. Ez csak egy számháborús stratégia.

Ahogy ez a furcsa pozíció is. Vagy talán egy kis plusz edzés Linda tréningjeire titokban?

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című előadását/projektjét nézték meg a gyerekek a délután folyamán...




a nagy teremben egy közös hálózsákos buliban.
                                         
Mindeközben Szilveszternek sikerült kirekeszteni a lázongó bárányokat, akik mindennap megkísérlik a területünk birtokbavételét. 


És itt megragadnánk az alkalmat, hogy bemutassuk azokat a támogatóinkat... hoppá, rossz szöveget másoltam be... hisz ők azok, akik mindent megtettek, hogy elvegyék a kedvünket a munkától, de aztán így jártak. Mi nyertünk! :)



szöveg: Huszár Ági, KoPé | fotók, videók: Sili 

--------------------------------------------

Péntek a mi napunk

A tegnapi nap fárasztóra sikerült. Késő este került ágyba a társaság. Ez nagyrészt a sokáig elhúzódó borkános üzenetolvasásnak volt köszönhető, megkoronázva egy "passz-körrel". Az este megérkezett Matei Linda is hozzánk, a táborlakók fizikai erőnléti trénere. Őt, mint kiderült, szigorúsága ellenére olykor mégis kenyérre lehet kenni.


Friss, omlós vajas croissant, tejes-mézes kávéval - így indult a ma reggelünk is. Nehéz lesz visszatérni a csalamádé mentes hétköznapokba.
Apropó, holnap ki is a szolgálatos?

Linda megmozgatta az izmokat, fogyott is utána a víz rendesen. A konyhás csapat nagy fába vágta a fejszéjét már kora reggel. Hamar megtörtek vagy hetven tojást, s sütöttek vagy százhúsz bundáskenyeret, éhhalál kizárva.

A kendő ezúttal Palika kezére került.



A megpihent társaság Hangával dolgozott tovább. Előbb egy labdás koncentrációs gyakorlat, majd az ún. brainf*ck rejtelmeibe vezette be diákokat az ifjú énekes. Mint kiderült még nem teljesen működik a dolog, de állítólag holnap már menni fog.

A nap további része is intenzíven zajlott. Linda folytatta a tréninget egy kicsit lazább, ismerkedős csapatépítő történettel. Majd Huni következett. Ki is fáradt a társaság a végére. Jó volt látni, ahogyan egymást motiválják a diákok, segítenek és figyelnek egymásra. Kezd összeforrni a csapat.





A délelőtti programok egyik fénypontja a "puszilós" játék volt. Ezt nem részleteznénk, egyszerűen csak bánhatja, aki kimaradt belőle.


Közben dübörög a videóblog, felkerültek a táborlakók bemutatkozói. Tessék megnézni, osztani, lájkolni. Hálásak vagyunk érte, de tényleg.

A délutáni pihenő csendjét Dalma törte meg: vájuhoooz! Több sem kellett, hamar leviharzott a diáksereg. A táborok (és nemcsak) egyik kedvenc étele jött ebédre is, a fasírt, ami a reggeli bundáskenyérrel együtt ki is merítette a konyhás lányok számára a "tábori tabu ételek" kategóriáját, hisz harmincöt embernek elegendőt sütni ezekből hőstettből elég egy ideig.

A délutáni programokra a nagyteremben került sor. A fárasztó délelőtt laza délutánnal folytatódott, egy hatperces bemelegítő, levezető, rejtélyes meditációs gyakorlattal kezdtek a fiatalok, majd az egymáshoz fűzött szálakról beszélgettünk, olykor ki is bújt a szög a zsákból. Megtörtént az első igazi lélekbúvárkodás az idén. Három nap után kiderült, van itt feszültség is a mosolygós arcok mögött. Ami végsősoron jó, hisz azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk érzelmileg is.




A vacsora után könnyed beszélgetés következett, majd meditációs foglalkozással zárult a nap.

Péntek vége. Brékó.

szöveg: Huszár Ági, KoPé | fotók, videók: Sili 

--------------------------------------------